2011. április 13., szerda

Karácsonyi beszámolók a bábkonferencián

Kedves Olvasónk!

Beszámolókat közlük a 'Ha egyet befogadsz' című bábdarab kapcsán. Vajon hogy fogadták a család és a születendő pici baba történetét szerte országunkban?

"N.-i iskolában már a „kezdetektől” fogva bábozunk. Mindig nagy örömmel fogadnak minket.
Éppen össze-pakolódóban vagyunk, amikor jön az igazgató helyettes, s kérdezi: „Már vége?”
„Igen” – válaszoljuk, (mivel kb. 1 tanórára van kiszámolva az egész előadás). Erre így szól:
„Nem baj, de legközelebb úgy jöjjenek, hogy 1 és fél órás műsor legyen!”
Innentől úgy tervezzük ezt az iskolát, hogy valószínű, a bohócok is eljönnek majd velünk, és
az idő második részében ők fognak szolgálni."

"M.-n egy kicsi ovi van, 30 körüli létszámmal. Itt is már 3 éve bábozunk. Amikor elkezdődött
az előadás, az ovisok voltak bent, és a pedagógusok. Mire vége lett az előadásnak és előre
mentem, láttam bent ülni még 2 hölgyet. Nem ismertem őket, de amíg beszéltem, azt vettem
észre, hogy egyikőjük a sírással küzd, de bármennyire próbálta leplezni, a szeme egyre jobban
megtelt könnyel. Nem tudtuk meg, hogy kik voltak, mert mire elkezdtünk pakolni, már el is
mentek, az óvónők pedig szintén átmentek a gyerekekkel egy másik terembe. De nem is
számít, hogy kik voltak, és miért is jöttek, a lényeg, hogy az Úr Jézus megérintette őket is!!!"

"S.-n egy nagyon pici iskola van. Eddigi bábidőszakokban még soha nem tapasztaltuk azt, mint
most. Amikor az előadásnak, az összefoglalásnak, és a visszakérdezésnek is, sőt az ajándék
kiosztásnak is vége volt, illetve már el is köszöntünk a gyerekektől és a pedagógusoktól is,
senki nem mozdult. Mindenki csak ült tovább, akik pedig álltak előtte, azok álltak
tovább szótlanul, és mozdulatlanul. Ott, akkor valamit Isten elvégzett a szívekben.
Mintha el sem akartak volna menni. De nekünk menni kellett tovább, hogy odaérjünk a
következő helyszínre. /Az egész alsó tagozat összesen 25 körüli létszámú, (ebből 11 Palántabibliaórás),
és a felsősök szintén hasonló létszámmal vannak. Felsősök közül 5 Palántabibliaórás
volt, de most hétfőn viszont már 10 fővel indult a felsős bibliaóra! Az Úr
csodálatos munkát végzett ismét!"

"S. egy különleges hely. Harmadik éve tanítunk is itt. Nagyon családias légkörben telik minden
bábidőszakunk. A 68 alsósból 45-en járnak Palánta-bibliaórára (+vannak még felsős
bibliaórásaink is). Így szinte mindenkit név szerint ismerünk. Amikor összegyűlünk a
tornateremben, olyan, mint egy nagy bibliaóra. Annyi különbséggel, hogy jönnek az ovisok is.
De szinte mindegyiküknek van nagyobb testvére, akiket tanítunk. Egy nagy család
vagyunk!!! Szeretjük őket nagyon; habár a magatartásokkal sok probléma van, mivel nagyon
rossz háttérből és környezetből jönnek a gyerekek (nagy részük roma származású, és közülük
is a „balhésok” ahogy errefelé mondják). De változnak a jó irányba!"

(ATöbbszörös áldás CDakció
vagy további segítség kell!)

Most
a Sünikét viszik, húsvéti előadásaik során – már harmadik hete!

Most egy részlet következik a Palánta Gyermek-Lélek-Mentő vezetőjének kedves leveléből, melyet ezzel a bábcsoporttal kapcsolatban írt 2011. áprilisában:

"Legyetek áldottak, kedves bábcsoport, mindazokkal a további bábcsoportokkal együtt,
akik most ugyanúgy benne vagytok a mindennapok harcában. A korai kelés, benzinpénz,
gyermekvigyázók, házi munka, szabadság a munkahelyről, bábtechnikáért való imádkozás,
hogy minden működjön, összepakolás, becuccolás, kipakolás, majd megint vissza, és tovább a
következő helyre… harcában. Legyetek áldottak, ti hűségesek, odaszántak, elkötelezettek,
akik nem adjátok fel. Legyetek áldottak, és az Úr Jézus Krisztus angyalai kísérjenek
Benneteket minden utatokon, a gyerekek és pedagógusok között, és saját kedves családotok
tagjai között is. Ő az, aki elkezdte bennetek és általatok is a jó munkát, Ő végezze is be teljes
sikerrel. Ámen.
Szeretettel testvéretek és együttmunkálkodó társatok: dr. K.György."
Amit itt olvastál, e dél-dunántúli bábcsoport karácsonyi beszámolójában hangzott el.
110408 melléklet folytatása. Ugyanaz a bábcsoport, ugyanazokkal a szükségekkel. Ahhoz,
hogy most a Sünike ajándékokat ki tudják vinni a gyerekekhez, a

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése