2011. január 10., hétfő

"Az iskolákban fogadtatásunk pozitív volt, kivétel nélkül!" - Kisteleki bábcsoport beszámolója

Beszámoló a 2010 karácsonyi bábidőszakról – KISTELEKI BÁBCSOPORT


Szeretettel küldöm a karácsonyi bábozással kapcsolatos taptasztalataimat. Szeretném előrebocsátani, hogy ez a felkészülési időszak már sokkal zökkenőmentesebb volt, mint a korábbiak. Ez abból kifolyólag is történt, hogy jobban számítottunk és fel tudtunk készülni azokra a hátráltató körülményekre amelyek már korábban ismeretesek voltak. (pl. az ajándékok elszállítása, időben való csomagolása, megfelelő számú próbák, időjárásra való felkészülés)

A gyülekezetünk kevéske kis csapata is nagyobb hittel tudott szembenézni az akadályokkal,  Isten segítségét korábban is átéltük hasonló helyzetekben és ez bátorított bennünket arra, hogy ne a láthatóakra nézzünk.

Hálás vagyok azért a lelki támogatásért is amelyet tőletek kaptunk. Nagyon nagy segítségnek számított, hogy a kis munkafüzeteket, amelyeket ajánlottatok, el kezdtük együtt tanulmányozni a bábcsoporttal. És amikor jött a csüggedés, fáradtság, kétségek az Ige megtartó ereje tapasztalható volt számunkra.

Ezt szeretnénk továbbra is folytatni a bábozástól függetlenül, mert jó volt újra és újra megszilárdítani a lelkünkben a bibliai tanításokat, fegyverként használva mikor jöttek a próbák. Számomra a legépítőbb a 27. zsoltár volt ez nagyon sokat segített.

A legnagyobb öröm jelenleg az, hogy úgy tűnik, hogy Istentől megkaptam a legjobban áhított vágyamat: egy állandó bábcsapat összeállt. Van közöttünk egy katolikus testvérnő is és boldogan végzi ezt a szolgálatot velünk együtt.

Az iskolákban fogadtatásunk pozitív volt, kivétel nélkül! Gyarapodott az új helyszínek száma hárommal: Pusztaszerrel, Csengelével és Kiszomboron - református gyülekezettel. Mindhárom helyen visszavárnak bennünket.
Olyan jó visszaemlékezni arra, ahogyan mentünk Kiszomborra (kb. 60 km)  a legnagyobb hóesésben, csúszós uton - de énekkel dícsértük a mi Urunkat és éreztük hogy nem vagyunk egyedül, mert biztosak voltunk benne, hogy vigyáznak fent ránk az égiek. Ezt csak az tudja megtapasztalni aki átélte.

Nem vártak túl sokan, de a magvetés megtörtént és ki tudja lehet, hogy a jövő lelkészei, lekésznői pont ezek közül a gyerekek közül nőnek ki egy indítást kapva a szolgálatra.

Egy kezdvezőtlen tapasztalat is azért akadt. Ópusztaszeren dec. 4-ére kérték hogy menjünk el. Már ismertek bennünket korábbról és örömmel fogadtak. Az igazgatónő és mi  is tapasztaltuk, hogy a szervezés nem jól sikerült, mert egy falusi rendezvényre érkeztünk, ahol karácsonyi vásár is zajlott  miközben mi báboztunk. Nagyon zavaró volt a zsibongás, mászkálás előadás közben. (Eszembe jutott errő a helyzetről Jézus amikor a templomot megtisztította a kalmároktól, kb olyan érzés volt).  Ezért közösen megegyeztünk az igazgatónővel arról, hogy a jövőben ezt a formát nem választjuk, legalábbis nem egyszerre ezzel a vásári forgataggal.

Ekkor nem is volt lehetőség arra hogy az igazgatónő véleményezze a  látottakat, mert iskolai rendezvénnyel is el volt foglalva, de megígérte, hogy email-ben majd ezt megteszi. Én még nem kaptam meg tőle,de a Palánta Gyermek-Lélek-Mentő munkatársai talán már igen :)

 Szeretettel üdvözöllek!

Isten áldjon!

Klára 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése